Second

Sziasztook. Nagyon köszönöm a 14 feliratkozót,remélem többen is leszünk még. ^^ Nem is húznám az időt,hozom nektek a 2. részt. Illetve,még ezt ha érdekelnek mikor lesznek a részek,akkor olvasd el. Ha nem menj tovább. Tehát,mivel elkezdődött a suli ezért minden erőmmel arra koncentrálok. Fogok (remélem) hetente egy részt hozni,de kiírom vagy szólok,hogyha valami közbejött volna. JÓ OLVASÁST<3

1563 november 25.

A nap a hasamra sütött szokás így ezt mondani. De mivel vámpír vagyok,ezért képtelen vagyok aludni,így hát sajnos napos napra ébredtünk. A bőröm a napon csillog,ami nem jelenthet jó jelt. Megint bujkálnom kell,amit ki nem állhatok. A legrosszabb az,amikor az egész napot az erdőben kell töltenem, mert ha meglátnak az emberek, rögtön felfigyelnek rám. Sajnos, ez jár avval, ha vámpír vagy..Őszintén ilyenkor utálok vámpír lenni. De,mint ma is, és minden nap,megint mentem ,,reggeli futásra" Peter-el. Minden nap az erdő középén találkozunk. Próbáltam az úton,és mindenhol kevésbé feltünően menni, de nem nagyon sikerült, hiszen a homlokomig be voltam bugyolálva - ami mellesleg, nagyon-nagyon idegesített, mivel 1.: Hülyének néztek. 2.: megsültem benne,azthittem mire odaérek sültvámpír leszek. - Sajnos,nem járt nagy sikerrel az akcióm, de hát.... Próbáltam spurizni,nehogy kicsillanjon a bőröm. Végre beértem az erdőbe, és futhattam kedvemre! Akkora megkönnyebbülés volt. Húsz másodpercbe telt bele,míg odaértem az erdő közepére,hogy találkozhassak Peter-el, és Aaron-el. Gondoltam,hogy meglátogatom megint Tom-ot,és szeretném vele tisztázni a dolgokat.. igen.. tényleg.. bevallotta hogy belém van "zúgva"... Én nem nagyon tudom,hogy mi a ,,szitu" igazából nem tudom hogy szeretem-e vagy nem,de idővel megpróbálom eldönteni.. Közöltem a többiekkel,hogy elmegyek. Peter a Tom-al való kapcsolatom soha nem nézte jószívvel. Nem telt sok időbe, odaértem Tom-ék elé. Kopogtam az ablakon. Rögtön felmosolyodott, ahogy engem látott.
 - Szia!! De jó hogy itt vagy,gyere csak beljebb! - és megölelt. Felmentünk a szobájába, és megcsókolt.

Én is bűnös vagyok, tudom hogy nem lehetne, de megtettem. Forró csókja azt éreztette velem, hogy fontos vagyok valakinek. Jó volt ezt érezni, és ekkor döbbentem rá, hogy én szeretem Tom-ot. Ezért, hagytam is hogy csókoljon. Viszont azt nem hagytam, hogy lefektessen! A kapcsolatunk, szimplán egy barátság - jó, szerelem - de én még akkor sem állok kész erre. Lehet hülyének nézni,de ez az igazság. Lehet, Ő lesz az akiben megrejlem a boldogságot, a szerelmet.
 - Tom! Kérlek, ne! Én még nem állok készen erre! - mondtam, még mielőtt nagyobb baj történt volna.
 - Ohh,kérlek ne haragudj! Csak elragadó vagy, ezért nem tudtam magam fékezni. Hibáztam,bocsánat! - és az arcomra adott egy csókot. Ritka az olyan érzés, amikor bizsereg mindened, a szerelemtől. Életem első csókja, pedig aztán nem három éves vagyok. Nem volt még komolyabb kapcsolatom, csak ilyen puszi-puszi, tehát a vége a 99,9%-ának csalódás, megcsalás volt, vagy esetleg kiszerettem belőle (de még nem volt a pasim egyik se) De, most úgy érzem egy komoly,tartós kapcsolat elé nézek, de sajnos ezt még a Jó Isten sem tudja megmondani hogy lesz. De szerencsére láttam amit Tom gondolt, ami azt jelenthette szeret, tehát nem csak egy rosszakaró féreg, aki ki akar használni. Egész sötétedésig ott maradtam, elbeszélgettünk, röhögtünk, élvezem a vele létet! Megkért, hogy holnapután aludjak nála, én ugyan igent mondtam, de addig minden változhat. Elköszöntem tőle,egy csók kíséretében, és ,,szaladtam" "haza". Szélsuhogtatta hajammal odaértem a srácokhoz.
 - Mégis hol voltál?? Már egy csomó ideje várlak! - enyhén szólva ordibált velem Peter.
 - Tom-nál, mellesleg: az én életem, hagy csináljak már azt amit ÉN AKAROK! - vágtam vissza neki, és sarkon fordulva elfutottam. Ez most egyáltalán nem esett jól, ezt nem vártam volna el egy "legjobb barát"-tól. Hazakullogtam, de nem nagy örömmel. A diliházból a diliházba. Hát... Haza is értem,nem sokat vártam, felmentem a szobámba, ha már aludni nem tudok, valamivel el kell ütni az időt. Ha más nem, megyek fát mászni. Kiugrottam az ablakon, csendesen, halkan nehogy meghallják a szüleim ( na meg akkor részeg bátyám, aki 99% hogy leordítana - + szólna anyáméknak -.. Nem akartam Aaron-t felriasztani, de mivel Ő is vámpír nem nagyon tudnak aludni. Peter nem érdekel, megbántott, most lehet mondani ki nem állhatom. Lehet ezek ilyen kis lányos dolgok,de nekem nem. Én úgy tekintettem rá mint ; barát, legjobb barát. Még ezt akkor sem várom el tőle, ha ideges stb. Én nem így ismertem meg, és ezt az énjét nem fogom elfogadni. Sajnálom, ez van, ha valaki szeretne a barátom lenni, akkor az olyan maradjon mint amiennek megismertem pedig ez nehéz kérés tudom.. De akkor is! Elindultam megkeresni Aaron-t ezért végigmásztam a házukon ( ez elég hülyén hangzik ), és az ablakán bemásztam. Ott ült,és könyvet olvasott..
 - Psszzzt! Aaron! - suttogtam, reménykedve hogy meghallja, és hogy a szülei nem hallják. Nem csípnek a szülei, fogalmam sincs miért. Nem tettem ellenük semmi rosszat - se jót - de akkor is, a semmiért nincs joguk és okuk utálni. Aaron felém nézett, és meglepődött.
 - Te meg mi a francot keresel itt a hajnalok-hajnalán? - húzta fel a szemöldökét, a válaszomra várva.
 - Hát... Öööömm... Igazából az van, hogy nem tudok aludni, és.. eljönnél velem fát mászni? Tudom hogy hülyén hangzik.. Na,mit gondolsz? - néztem rá kérdőn, és reméltem igen mond, és mindvégig ezt hajtogattam magamba: ,,Mond hogy igen! igen! igen igen! mond máár!!"
 - Rendben elmegyek! De anyunak és Peternek egy szót SE! Megértetted?
 - Igen Aaron, biztosan elmondom anyukádnak aki utál engem, és Peter-nek akik én utálok! Hát ez pont beletalált a nagy-nagy nem-be. Aaron halkan kuncogott, aztán kiugrottunk az ablakon. Hála a jó égnek,nem hallatszott nagyon ahogy "lecsapódtunk" De meggondoltam magam, mivel a közelben van egy hegy,ezért ott a leges-legjobb futni és ,,haverkodni". Annyira sok minden hülyeségre, és örültségre rá tudom venni A-t ( ez az új beceneve ).. De a végén ő is bevallja és tudja hogy jól érzi mindig magát, sokat ökörködünk. Felmentem a hegyre,és kinyújtottam a kezem. Olyan volt ez,mintha le szeretnék esni,de élveztem,élveztem ahogy

fújta a szél a hajam, és a ruhám. A odajött hozzám, és megkérdezte mit csinálok. Én nevettem egyet, és elmondtam hogy milyen megnyugtató ez, amit csinálok. Ő pedig egyenesen kinevetett..
 - Ez egyáltalán nem vicces, te bolond! Próbáld ki! - és odalöktem ahol én álltam. Megrázta a fejét, és kinyújtotta a kezét, úgy, ahogy én is tettem. Úgy volt egy-két percig. Tovább nem.
 - Ez nem volt jó, de rossz se.. -ezen mint ketten elnevettük magunkat. Hihetetlen jó "este" volt ez,én nem tudtam hogy van nekem egy ekkora jófej barátom. Most már bánom hogy mindig kételkedtem benne. Nem is sokára reggel lett, hazakullogtunk ( az ablakon át ) bementünk a házba, és úgy tettünk mint ha aludnánk. Vicces egy helyzet, mikor utcai ruhába befekszel az ágyadba, és magadra húzod a takarót, hogy a szüleid ne vegyenek róla tudomást, hogy te át sem öltöztél. Az hiszem, kaptam pár leckét az élettől. :
~ A legjobb barátok azok, akik elárulnak.
~ Akikre kevésbé számítanál hogy jófejek, azok lesznek a legjobb barátaid.
Így hát tegnap egy kellemeset csalódtam A-ben és Peter-t szépen szólva, utálom. Nagyon örülök, hogy tegnap megtalálhattam Aaron másik oldalát. Már csak Tom hiányzott. Annyira belebolondultam, végre ez az első olyan szerelmem, amiben azt érzem hogy ; ez lesz az igazi, és nem csak másítás-ámítás a kapcsolat. Megtaláltam a pluszt amit sok-sok emberben nem találok.

*****

Köszönöm,hogy végig olvastátok,

de ígérem próbálok hosszabb részt hozni,

de nem ígérem hogy az most lesz. 

Köszönöm hogy végig olvastátok.

Rainbow. 

First

Sziasztook:) Nagyon örülök,hogy van pár ember,akinek tetszik a blogom,ezért hoztam is az 1. részt:) Mellesleg,nagyon-nagyon köszönöm a design-t Liam M-nek és Corrine W.-nek:)

1563 október 21.

A szél suhogását lehetett hallani,miközben futottam. Már átalakultam,vámpír vagyok,a kapcsolatom azóta is tartom a többiekkel,de azóta találkoztam,egy csodálatos emberrel Tom-al,Ő volt az aki megtanított minden csínra-bínra. Peter elém jött,hogy a reggeli futást elvégezzem,mint vámpír. A képességeim egyike,hogy nagyon gyors vagyok,minden nap kijövök futni, és két falun át, oda-vissza futkározok, amíg el nem fáradok. Tom-al úgy beszéltem meg,hogy a házuk előtt találkozunk (ami négy falunyira van innen, de ha bevetem a vámpír képességeim pár perc alatt oda is érek.) Elköszöntem hát Peter-től és arra hivatkoztam, hogy sietnem kell, nem szeretek senkit sem megváratni. Pár perc alatt oda is értem, szélsuhogtatta hajjal, imádom amikor futok, ha lobog a hajam. 

Csengettem, de ajtót nem nyitott senki. Kezdtem megijedni, hogy nem akarnak szívesen látni a szülei, ahogy Aaron-nál is van. Az ablakhoz mentem, aztán láttam, hogy Mr. Lustaság ott ül, és könyvet (?) olvas talán. Kopogtam az ablakon, aztán pedig integettem. Észrevett, rám mosolygott, és ajtót nyitott. 

- Nella, kérlek ne haragudj, de belemerültem a tevékenységembe, gyere beljebb! - majd mosolygott egyet. A ház gyönyörű volt, a mi házunk nem ilyen, sőt, bár arról inkább nem is beszélnék. Tom szülei láthatóan nem voltak otthon, mert általában, illik köszönni hogyha vendég jön.

 - A szüleid nincsenek itthon? Nagyon nagy házatok van,és így nagyon üres. Nálunk mindig ricsaj van, de azok mi vagyunk. - nevettem el magam. Tom a földre nézve vigyorgott. 

 - Jó nektek! Ez a ház már évek óta ilyen üres, a szüleim elköltöztem innen, elég messze. Nem nagyon zavartatják magukat, hogy én mit csinálok vagy hogy vagyok. Ha évente egyszer meglátogatnak, akkor le a kalapomat! 

 - Hát az én szüleim ugyan nem ilyenek, de Ők sem példára valóak, sőt, a nap felébe egymást szidják, mivel apu megcsalja anyut, már hónapok óta, anyu tudja, de apu tagadja, ezért ezen megy a veszekedés. Ha elmegyek otthonról - veszekedés, ha visszajövök - az pedig este fordul elő - veszekedés. Szép kis család mondhatom! A bátyám is késő este jön haza, hót részegen, azt sem tudja hol van. Nincs kiről példát vennem.. - mondtam,eléggé lehangolódva, az életem felét - lerövidítve -.

 - Sajnálom!! - és megölelt. Nagyon jól esett, rég kaptam már ölelést! Túl rég! - de gyere csak fel a szobámba! Mutatok valamit. - követtem Őt, a hosszú kőlépcsőn, azt hittem sosem lesz vége, és életem végéig a lépcsőjükön fogok mászkálni. 

 - Na! Itt is vagyunk! - és mutatott egy ajtóra, amely a szobája ajtója lehetett. - Gyere csak beljebb! Annyira nem rémisztő,nyugi. - erre mind ketten elkezdtünk nevetni. Kinéztem az ablakon,és láttam hogy kezd besötétedni.

 - Te jó ég Tom! Ne haragudj, de mennem kell, farkas éhes vagyok,és a hazaút nem két perc - de -, úgyhogy ha nem haragszol, sietnék! - bólintott egyet, és megölelt. Az ölelést elég furcsának találtam, hiszen elég friss még a kapcsolatunk. Az igazság az,hogy nem voltam annyira éhes,de menni kellet a ,,falkához", mert Peter eléggé mérges lesz,ha nem talál. Aggódik értem - ez cukii! - az utca vége felé lehetett az erdő közepe,úgyhogy addig kénytelen voltam sétálni. Amint beértem az erdőbe, elkezdtem gyorsan futni. Azt hiszem kettő perc alatt, a mi kis városunkba értem. Aaron és Peter már ott vártak. 

 - Hello! Mire vadászunk? - kérdeztem, várva a pillanatot.

 - Még mi sem tudjuk! Amit találunk! Lehet emberhúst! - az emberhús hallatán egy kicsit sokkot kaptam. Egy hónapja, hogy vámpír vagyok de ilyen hogy emberhús.. Eszembe nem jutott, de egyszer azt is ki kell próbálni. Ha-ha! Ez röhejes! De akkor is, vámpír vagyok, és még nem találkoztam jó vérű emberrel. Vagy megtanulok úgy élni, hogy nem eszek emberhúst, vagy... Peter rámutatott egy vadra (azthiszem vad volt) és mondta hogy kapjam el. Oda is mentem meg is haraptam. Odafutottam hozzájuk és mondtam hogy kész, odasétáltunk,de akkor már egy csapat lányvámpír jött. Ránkfújtak, ami ilyen: Mitképzelsz? fej akart lenni. Én

nem hagytam magam,odamentem és visszafújtam. Ekkor a két fiú odajött és arrébb lökte a két erősebbnek látszó lányt. Rámnéztek, evvel jelet adtak, hogy a harmadik az enyém. Arrébb löktem, és ráfújtam. Az hamar megfutamodott, ahogy láthattam. Félt tőlem. A másik kettőhöz mentem segédkezni, az egyik nagyon keménynek képzelte magát, de én odaszóltam:

- Ha most, nem tolod arrébb a segged, akkor szétrúgom! - próbáltam, határozott lenni, mert éhes voltam és a többiekre is gondoltam. Ilyet senkinek nem mondanék, soha. Ez most a helyzet miatt kellett. Kaphattak egy jelt, mert mind a kettő elfutott. 

 - Még visszajönnek! Érzem! Maradjuk itt, erősítést kérnek, egy fiú vámpírtól, aki erős. - a másik képességem az volt, hogy tudom mit gondolnak, még mielőtt elmentek volna, én olvastam a gondolataikba, ezért könnyen megtudtam, mi a szándékuk. 

 - Köszi Nella! Sokat segítesz vele! De most gyorsan, menjünk még mielőtt visszajönnének a zsákmányért. Semmi kedvem nincs analfabétákkal csatázni. - vágta rá Peter, hiszen Ő már ebben a témában jártam, több mint háromszáz éves vámpír, tudja hogy, mikre képesek a vámpírok. Aaron a hátára vette, és jelt adott. Mindannyian elkezdtünk futni, egyik fiúnak sincs olyan képessége mint nekem,ezért mivel hamarabb odaértem az erdő végére, átvettem én a vadat, és elkezdtem vele futni. Egész gyorsan oda is értem, a többiekre várni kellett egy ideig, hiszen gyorsak Ők is, de negyednyi annyira mint én. A zsákmány egy őz volt. Sajnáltam szegényt, de nekünk is enni kell. Nem is tartott olyan soká, elpusztitottuk a maradékot is. Már mindannyiunk hazafelé ment - én is -, és az utca végén megint megpillantottam azt a fekete kabátos embert, akit még a harapásomkor szerzett éjjelen. Most már odamertem állni elé, és kijelentettem:

 - Mutasd magad! Ki vagy? Látom hogy vámpír. - a fekete alak, gyorsan elfutott előlem. Ráztam a fejem, mert röhejesnek tartottam, amit csinált. 

*****

Köszönöm,hogy végig olvastátok:)

Nem lett nagyon hosszú,de remélem tetszik^^

Prologue

-Nella-

A nevem Nella Fletcher. Vámpír vagyok. Hogyan lettem az? Ez egy hosszú történet. Kezdjünk is bele.

1563 Szeptember 5. 

A legjobb barátommal megyek mindenhová,Peter-el. Nagyon rég óta (egészen pontosan 4 éve) hogy megismertük egymást. Helyes fickó,nagyon jó barát. Vele megyek mindenhová. Sok barátja van,ezért én is találtam köztük egyet, Aaron-t. Viszonylag normális,egészen okos kis lény. Nincsennek lány barátaim,és nem is szeretnék. Utálom ezeket a nyali-fali kis embereket,akik benyalnak hogy a másiknak a barátja vagy éppen a legjobb barátja legyen. FÚJ! undorító. Nem vagyok ez a nyálas típus,aki még egy csupaszcsigához sem mer hozzányúlni. Miért? Egészen finom az a csúszó-mászó. Igen-igen,ott jártam hogy a két pasassal elindultunk valamerre a város vége felé. Ott szoktunk ,,bandázni" az a mi helyünk. Imádok ellógni otthonról addig sem hallgatom az idegesítő anyám és apám "beszélgetését" amit már nem lehet annak mondani,mert egyfolytába szidják egymást. A kedvenc helyem ott a város végen a nagy fa volt. Imádok fát mászni. Lehet furán hangzik,de igen. Mint mindig most is felmásztam legalább a feléig,amíg Peter így nem szólt:

 - Gyere,már mennünk kéne! Kezd besötétedni,és erre felé sok titokzatos ember jár. Inkább menjünk,szerintem ha nem szeretnéd ha bajod vagy épp bajunk lenne. - eléggé érdekesen néztem rá,mintha azt sugallná a tekintetem: ,,Én nem félek semmitől,és amúgy sem léteznek ilyenek!" és pont ezt is gondoltam,de inkább megindultam haza felé minthogy egyedül legyek. Rühellek egyedül lenni,nem tudok semmit sem csinálni,és az égvilágon senki nincs mellettem akivel jól érezhetem magam,vagy legalább egy kicsit beszélgetnénk vagy a fene tudja. Haza felé vettem az irányt mikor szembetalálkoztam egy fekete göncbe öltözött férfivel. Azt hittem,valamit fog szólni,de hát,semmit nem szólt,miután elhagytuk egymást,hátranéztem,és láttam hogy a férfi háta fénylik. Felnéztem az égre,és láttam hogy telihold volt. Egy ideig fontolgattam hogy szóljak-e hozzá,vagy hagyjam inkább. Nem tudom,hogy mit kérdezzek tőle,vagy egyáltalán mondjak-e neki valamit,akármit. Egy jó ideig ezt fontolgattam magamba,míg az utca végére nem ért. Aztán így szóltam hozzá:
-Hé! Ön! Igen! Mondja,miért fénylik a háta? - mikor végeztem a mondatommal,rám nézett a férfi,és elkezdett futni. Ez eléggé megdöbbentő volt számomra,szerintem ez nem volt olyan kérdés,amire nem lehet értelmes választ adni. De mindegy. Ő így gondolta. Hát megindultam a házunk felé. A sötétben,rémisztő,és misztikusan néz ki a házunk. Akárcsak valami nem ember faj élne benne. A bátyám mint mindig, a földön aludt, de hogy miért az másnak még Ő sem tudja megválaszolni. A szüleim fenn lehettek a szobájukba,de még onnan is tisztán lehetett hallani,hogy valamit beszélnek,inkább mondhatni úgy,veszekednek. Hát igen,eléggé furcsa kis család vagyunk. Gondoltam egyet,és ki mentem a vadászpuskával valami ehetőt vadászni. Az erdő közepén van a legtöbb finom húsú állat, így én mindig oda megyek. Nem is tartott soká, hallottam hogy valamit lőttek. Azt viszont már én sem tudtam volna megmondani, hogy ki lőtte, én, vagy valaki más. Mentem a szagja után, eléggé bizsergett az orrom, majdenem hogy tüsszentenem kellett. Az zsákmány felé néztem, és láttam hogy valami vaddisznó féle, vagy valami szarvas - esetleg őz - nagy volt, arról nem is vitáznék,de egy kérdés merült fel bennem: ,,Hogy vigyem haza? Ekkora jószágot, nem bírok el a hátamon, még a kezembe sem. Arrébb húztam, hogy ha esetleg erre járna más, aki hallotta a lövést, nehogy elvigye tőlem, még akkor sem ha az övé. Én találtam hamarabb, és ,,Aki előbb kapja marja" így hát engem illet meg a vad. Miközben húztam arrébb,hallottam hangokat. Valószínűleg, az általam talált zsákmányért jöhettek. Ide jöttek körém. Megijedtem, de most tényleg. Féltem. 
 - Add ide ezt a prédát, ha nem, más világba kerülsz. - mondta rémisztő hangon a fekete alak.
- Nem adom! Én találtam először, engem illet! - mondtam bátran, hogy lássák rajtam, nem könnyű meggyőzni. És mégis hova küldhetnének? Te jó ég, ennél nagyon "fenyegetést" ki sem találhattak volna. Ha-ha!
 - Charlotte! David! Tudjátok mi a dolgotok. - Nem tudtam hogy most féljek-e vagy nem. Olyan hangjuk lett mint a kígyónak.  És egyszer csak,nagy fájdalmat éreztem. Nagyon-nagyot. 

- Mostmár te is közénk tartozol! VÁMPÍR vagy! - szólt a fiú,aki megharaphatott. Vámpír-vámpír-vámpír - ez csengett a fülembe egyre halkabban - Mi az a vámpír? Mért lettem én az? A zsákmák miatt? Így akarták megbosszúlni? Nagyon sok kérdés merengett akkor bennem,hogy a fájdalmat amit a harapás szerzett valahogy elnyomjam. Azthittem meg fogok halni. Égrengítően fájt a vállam,nem is éreztem, nem tudtam mozgatni. Azthittem itt a vég. Végem van. Ekkor megszólalt egy hang,kedvesen szelíden.
 - Ne félj,nem lesz semmi,még egy ideig fáj,át kell hogy változz. De egyet ígérj meg: Nekünk nem árthatsz soha!! - és ezután nem hallottam,és éreztem. Nem tudtam hol vagyok,sötétség vett körül. Homályosan láttam,nem tudtam hova kerültem. Megfogtam a vállam,ahol a seb volt. Életemben,nem fájt semmi ennyire. Leszedtem a kötést,hogy megnézzem mekkora mély a seb. Nagyon mély volt,de annál még sokkal jobban fájt. Csak egy kérdés merült fel bennem: ,,Kik voltak Ők?" hiszen a sötétségben még magamat is alig-alig láttam. David és Charlotte,e kettő vámpír közül egy haraphatott meg,a másik pedig lefogott. Azthiszem a férfi volt,a fiú vámpír David. De ki volt az a hang,meg kedvesen szólt hozzám? Ő is vámpír volt? Na,és ki volt az aki mondta ,,Tudjátok mi a dolgotok". Úgy gondoltam haza kellene mennem,és lefeküdni. Haza is értem,gyorsan lefeküdtem a szobámba,és vártam hogy elaludjak. Vártam,vártam és vártam. Nem tudtam. Reménykedtem benne,hogy ez csak most fordul - és fordult - elő. 

*****

Reggel lett,és és én semmit sem tudtam aludni. A szememet is elég nehezen hunytam le. Valamit ennem kellett,mert amit vadásztam,azt elvették tőlem. Nagy meglepetésemre már apu elment és elejtett egy vadot,és volt reggeli. Azthiszem valami szarvas - esetleg őz - volt,nagyon szeretem a húsát a szarvasnak,így nagyon vártam hogy elkészüljön az étel. Nem is túl sokára,készen lett,gyorsan el is vettem belőle egy falatot. De nem ízlett. Elkezdtem gondolkozni. Azért mert vámpír vagyok? Dehát,a vámpírok is ugyanúgy esznek mint mi,nem? Anyának megköszöntem az ételt - amiből nem is ettem - és elindultam Peterék háza felé. Amíg sétáltam,sok kérdés merült fel,erről a ,,Vámpírságról" a fejemben. Talál Peter tudja mi ez. Hamar a házuk elé értem,kopogtam akár az őrült. Ki is jött Mrs. Butler,én mondtam neki hogy a fiát keresem,behívott.Peter a lépcsőn lefelé kocogott,és láthatóan mosolygott hogy ide jöttem.

 - Menjünk fel,fontos,nem szeretném a szüleid előtt ezt közölni,ha nem gond.

 - Persze-persze,menjünk csak - és rám mosolygott - felmentünk anyu! - kiabált le az anyukájának - 

 - Ülj csak le,és mond,mit történt. - Ő mindig átérezte amit én éreztem. Ezért is Ő a legjobb barátom. 

 - Figyelj! Ez nagyon komoly dolog! Kérlek ne nevess ki! Ha te is ugyan ebben a helyzetben vagy,mond el kérlek,én nem tudom mi ez nekem segítség kell. Tehát. Tegnap este,mikor kimentem vacsorát lőni,én vagy valaki más - ezt nem tudom -,lőtt egy vaddisznót. Én hamarabb megtaláltam mint akárki más,ezért haza szerettem volna vinni,de nagyon nehéz,és nagy volt. Nem is túl sokára fekete kabátos azthiszem vámpírok jöttek felém. Nem részletezném,hogy mi történt,de az  a lényeg hogy megharapott az egyik,és nagyon fájt akkor,a pokolba éreztem magam. Tudod kik Ők,és hogy miért haraptak meg? Én ártatlan vagyok,ártatlan,én nem tehetek semmiről. Segíts,kérlek,segíts!!! 

 - Nyugodj meg! - szólt oda kedvesen - Én is vámpír vagyok! Már 300 éve. 300 éves múltam. A vámpírok halhatatlanok,és te is azlettél,tegnap,illetve mától kezdve. Egyre fehérebb leszel,ez a vámpírok színe. Vért eszünk / iszunk. Némelyek vegetáriánusak,Ők csak húst illetve mást esznek,emberi vért nem,ahogy én sem. - ekkor nagyon ledöbbentem. Peter is vámpír??!!

Én ezt nem értem. Biztosan csak én vagyok buta.